Keresd: Ha kíváncsi vagy a világ egyetlen pop noir score-jára vagy a világ legjobban titkolt karácsonyi vígjátékára vadászol
Kerüld: Ha hazafias kötelességből felháborítónak tartod a budapesti állami szimfonikusokra öntött szintetizátor mázat, mely a zene gerincét adja.
Miért szerethető Jerry Goldsmith és számomra miért érdekesebb a karrierje sok hozzá hasonló kollégájánál? Talán azért, mert a mester pályája csúcsán is simán aláírt bármilyen szennyfilmhez ami az útjába került és nem válogatott különösebben ha megkapta a minimális beugrót. Amíg a hasonló szinten álló John Williams manapság nem nagyon adja Spielberg alá és James Horner csak az Oscar-versenyre készült génmanipulált filmekhez adja a nevét, addig Jerry Goldsmith élete utolsó napjaiig folyamatosan dolgozott és ebből a lendületből sosem hagyott alább. Kizárólag így magyarázható filmográfiájában a Bérelj zsarut! című akcióvígjáték, mely legalább egy jó lövöldözést és pár jó(?) poént tartogat.
A film Burt Reynolds és Liza Minelli nagy visszatéréseként készült és mindkét sztár már jól ismert karakterét hozza. Burt a jó zsaru aki egy elfuserált rajtaütés egyetlen túlélője, egyben legfőbb gyanúsítottja is. Liza bohókás éjjeli lepke, aki véletlenül szemtanúja lesz a gyilkosságoknak és ő az egyetlen, aki felismerheti az amúgy bukósisakot viselő rosszfiút. A főleg Olaszországban forgatott filmet eredetileg 1987 karácsonyán tervezték a mozikba dobni, de a gyenge tesztvetítések miatt a film csak 1988 januárjában jelent meg. A Bérelj zsarut! így sokat veszített karácsonyi jellegéből, a sztoriban ugyanis eredetileg sokkal hangsúlyosabb volt az ünnepi vonal - ez még az alábbi előzetesben is érződik.
Az Arany Málna-díjas színészi alakításokat tartalmazó produkció esetében természetesen a zene is nagyrészt háttérbe süllyedt, ráadásul az amúgy igen gazdag Goldsmith szakirodalom sem rehabilitálta ezt a művet. A Bérelj zsarut! pont abban a szerencsétlen időszakban született amikor a komponista főleg a Yamaha/nagyzenekar kombinációval kísérletezett, ez az összeállítás pedig igen rosszul veszi ki magát a főleg Majmok bolygója/Patton vonalon mozgó sznob diskurzusban. Ráadásul a nyolcvanas években Goldsmith egyre több Málna-esélyes filmen dolgozott, így ezek a zenék részben a filmek gyengesége miatt is a süllyesztőbe kerültek, pedig legalább a Bérelj zsarut! esetében egy egyedi kísérletnek is fültanúi lehetünk.
A film főtémája egy noir filmeket idéző trombitaszóló, mely a kezdeti nosztalgiázás után pár dobgép segítségével egy olyan instrumentális popdallá alakul, melyről valószínűleg csak véletlenül maradt le a Liza Minelli + [sikeres 80-as évekbeli előadó] duettje. Az egész kompozíció valószerűtlensége miatt először csak egy rossz viccnek tűnik, de ahogy a téma újra és újra felbukkan olyan tételekben mint a "Lonely Cop" vagy az "A Good Cop", rájövünk hogy ezt a motívumot nem csak komolyan gondolták, ez Tony Church témája. Ezzel megkapjuk a világ talán egyetlen pop noir score-ját - nem lepődök meg, hogy több nem készült belőle, de örülök hogy ez az egy igen. A kezdeti sokkot pedig hamarosan feledteti Goldsmith egyik legjobb tétele.
A "The Bust" című nagyjából hat perc hosszú akciótétel már az előzetes során hallható volt, a filmben azonban egyszerűen csodákat művel. Egy viszonylag zavarosan megrendezett, de ettől még brutális jelenet során a folyamatosan zakatoló elektronika összeköti a különféle cselekményszálakat és végül az elkerülhetetlen vérfürdő alatt kibontakozik egy energikus akciótéma. Goldsmith zenéje számomra sosem akkor volt zseniális amikor az aláfestés Oscar-díjas mesterművek hátán szörfözött, hanem amikor atlaszi erővel emelte fel a gagyi megoldásokat és tartalommal, élettel és izgalommal töltötte meg az Arany Málnás filmeket. A "The Bust-ban hallható fantasztikus akció anyag természetesen később is visszatér, bár sosem olyan intenzitással mint a nyitányban. A romantikus pop-noir anyag és a döntő rész szintetizátoros rész már kiadja a filmzene egészét - a két önmagában is sokkoló megoldás együtt alakít ki olyan elegyet, melyet nyugodt szívvel ajánlok legalább egy meghallgatásra.
A Bérelj zsarut! összesen kétszer jelent meg az Intrada kiadó gondozásában. Az első, rövidebb album még a zeneszerző felügyelete alatt készült a film megjelenésének időpontjában, a tételek szokás szerint összevágásra kerültek és a filmbeli sorrend is felborult. Körülbelül két évtizeddel később a kiadó szisztematikusan újralátogatta korábbi Goldsmith kiadványait és nagyjából minden olyan CD-t újra kiadott, melybe a mester annak idején belenyúlt. Így készült el a Bérelj zsarut! teljes és kronologikus változata, melybe olyan miniatűr remekművek is bekerültek mint az eredeti albumról galád mód lehagyott "Flash Bomb". A bővített kiadványon ezen felül azok a karácsonyi dalok is kiadásra kerültek, melyeket Nancy Beach hangszerelő a plázás jelenetekhez adaptált - ezek már picit feleslegesnek tűnnek, de az Intrada sosem fékezi magát amikor "teljes kiadást" ígér.
Összegzés: A rövidebb kiadvány szerintem bárkinek megfelel aki koca-szinten érdeklődik Goldsmith munkássága iránt és a film részletesebb ismerete nélkül képes tolerálni a mester kocavágásait. A hosszabb kiadvány ajánlott a hardcore gyűjtőknek, illetve azoknak, akik főleg az akciótételekre kíváncsiak (hisz a bővítés végül ezen a téren hallható igazán). A pontszámba beleszámítandó, hogy a folyamatosan lesavazott Bérelj zsarut! szerintem nem olyan borzasztó film - csak Goldsmith munkásságából tudnék egy tucat rosszabbat mondani.
U.I. Igen, az elején nem vicceltem - a zenét valóban Budapesten vették fel.
