Keresd: Ha a főtéma a látványos Szörnyecskék-nyúlás ellenére függőséget okoz és nem akarsz tőle elszakadni negyven percig
Kerüld: Ha a dobgépek és a Londoni Nemzeti Filharmonikusok versenyfutásában az együttesnek drukkolsz, mert itt alaposan alulmaradnak.
Miközben előástam Jerry Goldsmith egy újabb alulértékelt munkáját a szakértők által "szinti-gagyinak" bélyegzett korszakából, egykori rajztanárom magvas gondolatai jutottak eszembe. A Mester annak idején minden elkészült remekműre ráíratta a diákokkal, hogy a "tőlem telhető legjobb" - bármilyen jó vagy rossz volt az adott alkotás. Az ilyen jellegű maximalizmus engem csak a filmzenei albumok értékelése során ért el, de ott igyekszem következetes lenni. Amint kiadásra kerül egy lemez, számomra mindig elsődleges kérdés, hogy az adott jogi és technikai korlátokat figyelembe véve mindent megkapunk-e a kiadványtól, ami fizikailag lehetséges? A Link esetében pontosan negyedszázada határozott nem a válasz.
Mivel Magyarországon nem nagyon ismert a film (port.hu-n például nem találtam rá), először a címet és a cselekményt kell tisztázni. A "Link" nem egy hanyagságot jelző szlengkifejezés, hanem a főszereplő neve - ő az az orángután, aki egyfajta hiányzó láncszem a majmok és az emberek között. Link még nem tud beszélni, de képes szmokingban feszíteni, ételeket és italokat szervírozni, szivarozni, autót szerelni illetve veszélyt érezve emberekre támadni, esetleg megölni őket. Richard Franklin filmjéből úgy árad a tömény nyolcvanas évek, hogy valószínűleg egy ilyen jellegű produkció sehol máshol nem készülhetett volna el, csak 1986-ban a Cannon csoportnál.
Franklin korábban a Psycho II során dolgozott együtt a zeneszerzővel, legújabb munkájukkal pedig sikerült 180 fokos fordulatot tenni az előző filmhez képest. Még a Hitchcock film folytatásához készült zenét nevezhetjük "aprólékosan kidolgozott texturális mesterműnek" (vagy "témákat mellőző dögunalomnak"), addig a Link egy széles ecsetvonásokkal felvázolt paródia, mely a két évvel korábban született Szörnyecskék aláfestés dzsungelben edződött unokatestvére. A zene végletesen monotematikus megközelítése ellenére végig szórakoztató marad azoknak, akik kibírják az olykor karneváli hangulatot idéző harsányságot illetve dobgépekre épülő suspense zenét, mely az esetek túlnyomó többségében a nagyzenekart is elnyomja.
A zene dramaturgiai funkciója pofonegyszerű és Richard Franklin nagyjából egyetlen gondolattal meg tudta fogalmazni elvárásait: bármilyen jellegzetes figura is Link (és a betanított orángután kétségtelenül a legerősebb színész a stábban), a majom nem beszél a filmben, így a zene helyettesíti az ő hangját. A pszichopata főemlős megtervezésekor nyilván itt húzták meg a vonalat, ahol nehezen hihetővé vált volna a film, de a zene tökéletes helyettesítés a makogásokra. A monotematikus jelleget részben ez a feladat is magyarázza - minden tétel a majmot követi, feszültséget teremt, esetleg kihangsúlyozza a helyzet humorosságát. Nem egy kifejezetten mély és modern műalkotás mint mondjuk a... Majmok bolygója (hehe), de a bűnös élvezet kategória esetében simán használhatnánk a fogalom definíciójára.
És most jöjjön a feketeleves: a hivatalos CD. A Link zenéjét először a Varese Sarabande jelentette meg bakeliten és nyilvánvalóan túl kevés CD-n. Bár a visszajelzések alapján a zene nyilvánvalóan nem vonz egy nagy rajongótábort, a gyűjtőknek hála a CD keresett ritkasággá vált egésze a lemez tavaly új kiadásáig. Az Intrada kiadványa a kiadótól szokatlan módon szinte semmilyen újdonságot nem tartalmaz, leszámítva az állítólagos jobb hangot (ami ugye egy szubjektív fogalom), másrészt a borítóra applikált Elizabeth Shue-t, aki négykézláb mászva próbál elkúszni a piromán főemlős elől. Az Intrada állítólag nem találta meg a szalagokat egy bővített kiadáshoz, de aki egy kicsit is ismeri a "nem hivatalos kiadványok szürke mocsarát" az sejtheti hogy ezek a hiányzó darabok bármikor előkerülhetnek és akkor aztán ismét lehet Link CD-t vásárolni.
Összegzés: A Link célközönsége jól körülhatárolható: a) a film rajongói b) azok az emberek, akik jelenleg is petíciókat fogalmaznak meg a Szörnyecskék CD megjelenése érdekében. Bár ez az őrült aláfestés eddig kétszer is megjelent és a piac nagyjából felszívta az összes példányt, tudnunk kell hogy erről a majomról valamelyik szemfüles kiadó még le fog húzni egy bőrt. Amikor az a CD kijön, maximálisan elégedett leszek a kiadvánnyal - addig pár csillagot le kell vonnom annak tudatában, hogy valami miatt még mindig hiányosan tálalják ezt az ínyencfalatot.
