Keresd: Ha egy erős, teátrális főtéma elég az elcsábításodhoz sem a funkcionális töltet, sem a kamu karaktertémák nem rettentenek el a lemeztől.
Kerüld: Ha a zseniális dialógus ellenére Laurence Olivier és Michael Caine párbeszéde számodra nem tartozik egy filmzenealbum értékelhető pillanatai közé.
Kezdjük az elkerülhetetlen lelkendezéssel: A mesterdetektív egy zseniális film, amit ingyen kéne DVD-n osztogatni (ahogy azt néhány angol újság teszi néhanapján). A film főhőse egy előkelő angol krimiíró és a munkásosztályból feltörekvő fiatal fodrász/színész, akiket egy dolog köt össze: a szerző felesége. Miután Milo Tindle elcsábította Andrew Wyke feleségét, az idős férfi különös találkozóra hívja fiatal riválisát, mely végén különös üzletet ajánl neki. Vajon a hóbortos öregúr betöréses ötlete és a biztosítási csalás valóban működő koncepció, vagy az egész egy átverés. A bűnügyek iránt erősen érdeklődő elmék három alkalommal csapnak össze és a kölcsönös átverések után nyilvánvaló, hogy csak egy ember hagyhatja el a villát az egója megtépázása nélkül.
Van egy régi népi megfigyelés, mely szerint rossz filmnek csak rossz, jó filmnek csak jó zenéje lehet. Remélem hogy az ilyen babonákon már túltettük magunkat és megbírkózunk azzal az enigmával, amit A mesterdetektív nyújt nekünk. Adva van John Addison, a zseniális brit zeneszerző, akire mindig úgy fognak emlékezni, mint aki szétrobbantotta Alfred Hitchcockot és zseniális zeneszerzőjét, Bernard Herrmannt. Bármennyire is nyilvánvaló ostobaság egy ilyen sarkított megállapítás, John Addison ténykedését a szakirodalom mindig egyfajta kicsinyítő szemüvegen át nézte és amíg valóban zseniális művei elsüllyedtek, az A mesterdetektív funkcionális kísérete a kiváló film miatt alaposan felértékelődött. Jelzem, nem teljesen oktalanul.
A filmnek van egy nagyon erős főtémája, mely a főcímhez hasonlóan a színházi környezetre játszik rá. A mesterdetektív eredetileg is színdarab volt és a színpadi eredetet a film nem is igyekszik letagadni, inkább boldogan ismeri el. Addison főtémája leginkább egy opera nyitányához hasonlít, mely a film végén lerövidített változatában is tökéletes zárásként működik. A két végpont között szereplő zene pedig tökéletesen megfelel a filmnek, a betöréses jelenet bohócos csetlése-botlása tökéletes és később a feszültség növekedésével a játékos ötletet hirtelen ijesztővé, végül tragikussá válnak. De hol itt a probléma?
A filmhez készült egy lemez is a CBS Records gondozásában, mely a maga nemében akkora csalás, mint Wyke vagy Tindle bármelyik kamu húzása a film végjátékában. Adva van egy lemez, ami a zseniális főtémával nyit, majd miután folytatódik tovább, a lemezen Laurence Olivier és Michael Caine dialógusa hallható. Nem is valami jobb részlet vagy különösen emlékezetes momentum, egyszerűen egy kiragadott részletről van szó, talán csak azért, hogy emlékezzünk a színészek hangjára. Ez többször megismétlődik az A-oldalon, mely amúgy olyan tételekkel van megtöltve, mint Marguerite témája, Milo témája, stb. Itt jön a második meglepetés - ezeknek a felvételeknek semmi közük az aláfestéshez, csak az album számára készültek. Magyarán, van egy lemezünk (ez még csak bakeliten jelent meg), melynek az A-oldala filmzenei szempontból érdektelen.
Szerencsére a B-oldal valamennyire javít a helyzeten. Bár messze nem teljes a kiadás, a hosszabb és jelentőségteljesebb részletek mind megtalálhatóak az albumon, immár dialógusbetétek nélkül. További érdekesség, hogy a lemez egy Addison-specialitással zárul. A komponista több lemeze esetében is hamis finálékat vágott össze az albumjaihoz és itt is ez a helyzet. Erre azért volt szükség, mivel hosszú stáblisták hiányában a zeneszerzőnek gyakorlatilag pár másodpercben kellett lezárnia a filmet, ami a lemezen már nem mutatott túl jól. A mesterdetektív esetében is egy ilyen összevágott fináléról van szó, viszont ez egy kifejezetten ügyes vágás és nem olyan fércmunka, mint a Szakadt függöny összecsapott befejezése...
Összegzés: Itt egy zseniális film kicsit túlértékelt zenéjéről van szó, mely valamilyen szintén mégis fontos volt a komponista életében (egy botrány közepette pl. Oscar-díjra is jelölték). A negatívumok inkább az albummal kapcsolatosak, a lemez A-oldala ugyanis a főtémán kívül nem tartalmaz a filmhez kapcsolható momentumot. Így effektíve nekünk csak az album B-oldala marad, mely elég rövid és elég jó ahhoz, hogy gyakrabban elővegyük az eredeti kópiánkat digitalizált mp3-akat.
