Keresd: Ha láttad a filmet és nem tudod kiverni a főtémát a fejedből, mert ez a zene többszörösen is megtalálható az albumon.
Kerüld: Ha Bernard Herrmann és a jazz házzasága sokadik meghallgatásra is valamilyen természetellenes kapcsolatnak tűnik.
IDŐ HIÁNYÁBAN A KÖVETKEZŐ POST EGY KORÁBBI ÍRÁSOM REMIXE
Nagyon kevés zeneszerzőnek adatik meg, hogy élete végéig alkothasson, különösen, ha utolsó munkáit már nagybetegen kell megírnia. Bernard Herrmann szó szerint élete utolsó napjáig dolgozott a "Taxisofőr" aláfestésén, mellyel már olyan későn kereste fel Martin Scorsese rendező, hogy a komponista nem is akarta elvállalni a megbízatást. A "Megszállottság" nagy sikere után azonban még egyszer utoljára nekiállt egy filmnek, aminek score-ja ha nem is vált a legjobb zenéjévé, mégis egy gyönyörű hattyúdal egy hosszú és termékeny karrier végén.
Travis Bickle (Robert De Niro) vietnami veteránt és ex-tengerészgyalogost hazaérkezte után álmatlanság gyötri, ezért beáll taxisofőrnek, hogy több műszakban dolgozhasson heti hét napot. Hetente több mint háromszáz dollárt keres, és nemcsak azért, mert folyamatosan dolgozik, hanem mert fuvarokat vállal a legveszélyesebb környékekre is. A látszólagos közöny mögött azonban Travis gondolatai forrongnak, óriási vízözönnek képzeli magát, aki majd elsöpri az utca minden szennyes elemét, a prostituáltaktól a kábítószerkereskedőkig. Figyelme hamarosan egy Iris nevű tizenhárom éves lány (Jodie Foster) felé fordul, aki az első megmentendő lélek lesz ebből a bűnös városból...
Travis karakterét képtelenség egy bekezdésbe foglalni, de a zene nagyon sokat segít abban, hogy a két legfőbb vonását megismerjük. Herrmann két különféle témával, két merőben más megközelítésből ábrázolja zeneileg a karaktert. Travis kívülről egy igencsak zavarodott fickó, akit gyakran kinéznek társai maguk közül, mivel emberi kapcsolatok hiányában gyakran viselkedik antiszociálisan - barátnőjét első randijukon például pornómoziba viszi, ami gyorsan rövidre is vágja a kapcsolatot. Az emberek elsőre bolondnak látják Travist, ezért Herrmann zenéje is gyakran tükrözi ezt az aspektust. A külső szemlélők szempontjából írt darabok sötétek és súlyosak, Travis katonai múltját pedig indulószerű dobszekció jelzi. A dobosok azonban mindig egyre gyorsabban és erősebben játszanak hangszereiken, mígnem az egész téma kicsúcsosodik egy üstdob és rézfúvós kombinációjában, majd újrakezdődik az egész elölről. Bár ennek a témának nincs kifejezetten pontos neve (inkább egy ötlethalmazról van szó), a kifejező című "God's Lonely Man"-ben azonban minden benne van, amit a taxisofőr karakteréről egy kívülálló megtudhat. De hogy mi van belül? Travis teljesen másképp látja magát - küldetéstudatos megváltó, a mocskot eltakarító utcaseprő, kiváló munkát végző katona. És ami a lényeg: HŐSKÉNT, csupa nagybetűvel
A score legemlékezetesebb főtémája a főhős motívuma, mely egy csodálatos szaxofonszóló. Ez a zene játszódik a taxisofőr fejében, miközben járja New York utcáit, önmagát egy lovag és egy cowboy képzavaros elegyének gondolva. A motívum a zene egészét áthatja, miközben Travis azt játssza, amit a tévébeli hősök is csinálnak - búcsúlevelet ír, felfegyverkezik a csata előtt vagy felnyergeli lovát / taxiját. És Travis ilyenkor mindig egyedül van...
Pontosabban nem mindig, mivel a lovagiasság szabálya szerint Travisnek (bármilyen antiszociális is) mindig akad egy hercegnője, akit megvéd. Az első szerelme a kampányaktivista Betsy, aki külön motívumot kap, a főtémára ráépülő trombitaszóló azonban elválaszthatatlan a forrásától, és önmagában nem áll meg. Travis másik úrhölgye Iris, akinek ugyan nem jut saját motívum, viszont a film egyik kulcsjelentében kitartójával táncol, a férfi pedig egészen véletlenül a "Taxisofőr" főtémáját teszi a lemezjátszóba.
A tényleges filmzene az első tizenegy tétel, időrendi sorrendben, ezek után különféle ráadások következnek. A "Diary of a Taxi Driver" és a "God's Lonely Man" annak idején csak a filmzenealbum számára készültek: az előbbi egyfajta Travis Bickle-megamix, mely egy zenei alapra helyezi a címszereplő azóta szállóigévé vált mondásait, természetesen az egészet a tükör előtti nagymonológra ("Hozzám beszélsz?") kihegyezve. Ezt a két számot olyan darabok követik, melyek nem teljesen Herrmann munkái. A főtéma jazzes átiratai mellett találunk itt diszkóritmussal megfűszerezett verziókat, és pár olyan darabot is, melyek a score-ral ellentétben kihangsúlyozzák a hetvenes évek hangulatát. Mellesleg ezek közül pár rövidebb ideig hallható a filmben is, de hangulatuk miatt itt sokkal jobban mutatnak.
Az Arista kiadó 1975-ös eredeti lemeze elsősorban ezekből a bónusz számokból épült fel, és csak a főtémát háromszor rakták rá, a tényleges score mindössze pár tétel erejéig szerepelt. A huszonkét éves mulasztást azonban többszörösen is jóvátette a kiadó. Nem csak a "Taxisofőr"-höz készült teljes zenei anyag került kiadásra, de ezeket okos módon is rendezték el - előre került a tényleges score, utoljára pedig az egykori albumról maradt diszkórelikviák, melyeket azonban szintén muszáj volt rárakni az albumra, mivel a összkép részét képezik. Rossz lenne belegondolni, mi lett volna, ha ezek a verziók a tényleges score közepébe kerültek volna bele.
A csomagolás bőséges információval látja el az olvasókat a filmről és a zenéről. Tartalmazza Martin Scorsese kommentárját, egy részletesebb elemzést az egyes számok filmben betöltött szerepéről, valamint olvasható Travis összes monológja. Az Arista eredeti lemeze kétes értékű kordokumentum volt, de az új kiadvány éppúgy kötelező darab a filmzenerajongóknak, mint a 2005-ben megjelent különleges, bakelit hatású CD, mely ugyan nem tartalmaz új zenéket, de szépen néz ki, s ezáltal bármelyik komolyabb gyűjteményben ott a helye, ráadásul nem sokkal drágább, mint az eredeti kiadás. Olyan lemez ez, ami csak azért nem egy életmű csúcsa, mivel a szerző Bernard Herrmann.
Összegzés: Ezt már vagy öt éve írtam, de még most is tartom a véleményem. - viszont van egy megjegyzésem az új CD-vel kapcsolatban amit mindig is furcsálltam. Az album elején található a filmben használt aláfestés, majd jönnek a bakelitlemez számára készült tételek. Csak később jöttem rá, hogy az Aristánál valaki a film programjába beleszórt két tételt a bakelitlemezből, aminek semmi keresnivalója ott. Úgyhogy akit nem érdekel neka jazzes újravett tételek, az szórja ki a 6-os és 8-as tételeket a CD-ről.
